Az új Munka Törvénykönyve életbe lépése óta eltelt már majdnem 7 hónap, így ezen időszak tapasztalait próbltam leírni mindazoknak, aki még előtte állnak a munkáltatói egyeztetésnek.

Áttekintve a jelenlegi helyzetet az már biztosan látszik, hogy a kismamák helyzete nem lett jobb, a munkáltatók nem akarnak jobban velük dolgozni, nem lett több a részmunkaidős vagy egyéb atipikus munkaszerződés azokban az esetekben, melyekkel napi szinten találkozom.

Szomorú tapasztalat az, hogy a kismamák sokkal kiszolgáltatottabb helyzetbe kerültek, ahol az eddig a gyermek 3 éves koráig biztosan kitartó felmondási védelem már csak abban az esetben marad meg, ha a kismama otthon marad és nem szakítja meg a távollétet.

Mindez azonban a mai világban, ahol az utolsó esztendőben a juttatás mértéke bruttó 28.500,- forint szinte lehetetlen feladat, hiszen ezen összegből illetve a családi pótlékból nem lehet a felmerülő gyermekkel kapcsolatos költségeket kifizetni.

 

Álláspontom szerint akkor, amikor egy kismama a visszatérés mellett dönt, az esetek körülbelül 70-80%-ban,- anyagi természetű okok motíválják. Mindemellett természetesen azon indok is ott van, hogy a gyermeknek már közösségi életre van szüksége, a kismamának pedig felnőtt társaságra, ahol az otthoni évek alatt megszerzett tudása átadható és megmutatható. Sajnos borzasztó sztereótípia, hogy a kismama az otthoni évek alatt csak felejt vagy visszafejlődik. Napi munkám során éppen az ellenkezőjét tapasztalom, a kismamák képzik magukat, nyelvet és/vagy további képesítést szereznek, pontosan annak érdekében, hogy a munkáltatók jobban akarják foglalkoztatni őket.

 

Mindezek ellenére a hatályos jogszabályokkal felvértezve a munkáltatók csekély százaléka foglalkoztatja tovább visszatérő kismamáikat, inkább az elbocsájtást választják.

Mindezen eljárás azonban több oldalról is felvet olyan kérdéseket, mint például esélyegyenlőség, negatív diszkrimináció, joggal való visszaélés.

Hatályos jogszabályunk szigórúan tilalmazza ezeket (Pl. Mt 7.§), azonban a mindennapi életben számtalanszor találkozom ezzel.

 

Szomorú és elborzasztó módon kell látnom, hogy a gyermek vállalás (esetleg 2 vagy több gyermek vállalása) stigma, melytől egy fiatal nő nem megszabadul még akkor sem, ha kvalitásait tekintve bármikor bármely gyermektelen társát legyőzné.

 

Hiányba írja elő a hatályos Munka Törvénykönyve 59.§-a valamint a 61.§ (3) bek a kötelező bérkorrekciót vagy a munkavállalói kérésen alapuló (gyermek 3 éves koráig) részmunkaidős foglalkoztatást, mert ez a való életben nem igazán alkalmazott szabály.